Main page » News » Sűrű volt a levegő a Ferenciek terén

Sűrű volt a levegő a Ferenciek terén

Monday, 26 April 2010 Monday, 15:20:14

Sűrű volt a levegő a Ferenciek terénSűrű volt a levegő a Ferenciek terén

Óriási sikerrel zárult a 100 Csoda kiállítás keretében megrendezett Sűrített levegő nappala és éjszakája. Az április 23-24-ei tematikus hétvége, melynek célja az új környezetbarát technológia és az idén harmadszor megrendezésre kerülő Rexroth Pneumobil verseny népszerűsítése volt, közel 1000 látogatót köszönthetett a két nap alatt.

A hétvégi programsorozat már péntek délelőtt elkezdődött, ahol az állandó kiállítás mellett olyan hazai találmányok mutatkoztak be, melyek újragondolták a sűrített levegő hasznosítását. A bejáratnál az egyenesen az RTL Klub stúdiójából érkezett, Prekel Daniel, projektmérnök által fejlesztett RexShaker várta a látogatókat frissítő koktélokkal, a kiállítás termeiben pedig személyesen is elbeszélgethettek az érdeklődők a Pneumobilok tervezőivel.

Az esti program keretében Légből kapott varázslatok címmel egy interaktív fizikai show-n vehettek részt a Párizsi udvarba látogatók, ahol Tóth Pál, matematika-fizika tanár, játékos és látványos kísérletek formájában hozta meg a nézők kedvét a természettudomány iránt. Szombaton a 100 Csoda kiállítás kiköltözött a szabadba, ahol a Ferenciek terén Pneumobilok parádéja szórakoztatta a nagyérdeműt.

További képek az eseményről itt.

RexShaker az RTL Klub Reggeli stúdiójában: Videó

FacebookYoutube
Main pageVideosFacebookContact